Ez csak egy oldal

Nagyon bölcsen, igen jól tudta István király, hogy népét a pusztulástól csak úgy őrizheti meg, ha a nyugati szokásokat és a keresztény vallást az országban meggyökerezteti. Ezért nagy buzgalommal folytatta atyja, Géza fejedelem munkáját, és mint jó pásztor, erős kézzel térítette népét a helyes útra.
Amikor a nyugati országok papjai és szerzetesei meghallották, hogy István király az egész népet megtéríti, nagyon megörültek. Mindjárt felkerekedtek, és jöttek, özönlöttek mindenfelől, hogy a pogány magyarokat helyes útra tereljék, tévelygő lelküket Krisztusnak megnyerjék. A nyugati papok és szerzetesek éjt nappallá téve fáradoztak, és a sok fáradozást siker koronázta: a magyar nép keresztény hitre tért.
Örömmel látta ezt István király; és azt gondolta, hogy munkájára a pápa úr áldását kéri. Hívatta ez okáért Asztrik apátot, és azt mondta neki:
- Atyám, itt az ideje, hogy munkánkra a pápa úr áldását kérjük. De nemcsak pápai áldás, korona is kell a magyar királyoknak, hogy éppen úgy megkoronázzuk őket, mint a többi keresztény fejedelmeket. Menj hát Rómába, atyám, és kérj áldást meg koronát a pápa úrtól.
- Úgy legyen, ahogy kívánod - mondta az apát, s mindjárt elindult Rómába, hogy a pápa úrtól áldást és koronát kérjen.
De akárhogy sietett, megelőzte az apátot a lengyel fejedelem követe: az is koronát kért a maga uralkodójának, a lengyel fejedelemnek:
Már el is készült. a korona a lengyel fejedelem számára, II. Szilveszter pápa éppen el akarta küldeni, amikor egy éjjel csodálatos álmot látott. Álmában az úr angyala jelent meg előtte, és így szólt hozzá:
- Holnap egy ismeretlen nép követei érkeznek hozzád, akik fejedelmük számára koronát kérnek. Add nekik a kész koronát, mert őket illeti. Másnap a pápa úr előtt megjelent Asztrik apát, és István király nevében áldást és koronát kér.
A pápának eszébe jutottak az angyal szavai, és meghajolt Isten akarata előtt. Azt mondotta Asztrik apátnak:
- Én apostoli vagyok, István fejedelem pedig apostol. Ezekkel a szavakkal átadta a szent koronát az apátnak. Milyen szép ajándékot küldött a pápa úr az első kiráIynak! A magyar korona csillog-villog az aranytól, középen a Megváltó képét, körben pedig az apostolokét mutatja. A Megváltó feje fölött a nap, a hold és a csillagok képe ragyog, mellette két élőfa áll.
A szép fényes koronával az első királyt ünnepélyesen megkoronázták, aztán a koronázási jelvényeket Székesfehérváron ünnepélyesen elzárták. De azért gyakran elővették, mert a sátoros ünnepeken újra meg újra a király fejéré tették a koronát.
A magyar korona maga az egész ország, hazánk földjének minden gazdagsága, és népének egész boldogsága.
Amikor Imre király fegyvertelenül lépett öccsének, Endrének a táborába, senki se mert rá kezet vetni, mert fején volt az ország koronája.
Úgy őrizték a régi királyok a koronát, mint a szemük fényét. De mikor a királyság lehanyatlott, a korona fénye is elhalványult.
Amikor az utolsó Árpád-házi király, III. Endre meghalt, három idegen trónkövetelő lépett fel: a cseh Vencel, a német Ottó és az olasz Róbert Károly.
Vencel cseh király nagy sereggel tört be az országba, és nemsokára bevonult Buda várába. Ott békés szándékot mutatott: megkérte a magyar urakat illő szóval, engednék meg, hogy fia a magyar királyok minden díszét magára öltse. Csak úgy próbaképpen.
A magyar urak beleegyeztek, és a próbából az lett, hogy Vencel király a koronát az összes kincsekkel együtt kivitte az országból.
De már ezt nem tűrhette Ottó bajor herceg, aki IV. Béla király unokája volt. Megszerezte a koronázási jelvényeket a cseh királytól, azzal útnak indult, hogy Magyarországon megkoronáztassa magát. Éjjel indult útnak, csekély kísérettel vonult, hogy gyanút ne keltsen. Féltette a koronát, erősen féltette, ezért ügyesen elrejtette. Egy hatalmas kulacsba beledugta, a kulacsot pedig szíjjal a nyeregkápához erősítette.
Így vágtatott csekély kíséretével, s hát hajnalban észrevette, hogy a szín megereszkedett, és üresen lóg a nyeregkápán.
- Elveszett a korona!
Fordult, vágtass visszafelé! Meg kell találni mindenáron! De annyi volt ott az utasember, hogy remélni se lehetett semmit. Majd éppen a koronát hagyják az út szélén heverni !
De mégis, milyen a szerencse, a kulacs egy pocsolyába esett, ott a herceg egyik csatlósa meg is találta. Nagy volt az öröm: megvan a kulacs, s benne a korona!
Mondták is a herceg udvari kísérői:
- Csodát tett az Isten! Most már világos, kit illet a korona!
De a katonák csak hümgettek, és azt mondták:
- Rossz ómen; rossz előjel a korona elvesztése. Hej, ha a korona beszélni tudna! Be sok rablásról; lopásról, csalásról szólhatna!
Erzsébet királyné, Albert király özvegye parancsot adott az egyik udvarhölgynek, hogy lopassa el a koronát. Nem kellett ezt Kottáner Ilonának kétszer mondani! Mindjárt összeszűrte a levet egy katonával, aki azelőtt lakatos volt, és bevezette a visegrádi várba, ahol a koronát őrizték. De bár őrizték volna! A lakatos meg egy társa éjjel a vár kápolnáján keresztül bejutott a várba. Kottáner Ilona átadta neki a kulcsokat, maga pedig a kápolnában ájtatosan imádkozott a vállalkozás sikeréért. Jól imádkozott, mert azalatt a két mesterember leszerelte és feltörte a zárakat. Csak a korona tokján levő lakatot nem bírták lefűrészelni. Azt aztán kalapáccsal leverték. Akkora volt a zaj, hogy a palota visszhangzott belé, de hiába, mert akkor már nem állt őrség, amely a koronát védelmezte volna.
Amikor a koronát a tokból kivették, a tokot a kályhában elégették, azután egy vörös bársonypárnát fölfejtettek, a toll egy részét kivették belőle, és a koronát belevarrták a párnába.
Másnap reggel Kottáner Ilona útnak indult: vitte a koronát a királyné után, Komárom várába. A koronát jól elrejtette, a vörös bársonypárnát egy tehénbőr iszákkal letakarta, és erősen lekötötte.
Késő éjjel kelt át a zajló Dunán, megérkezett Komáromba, felkereste a királynét, és átadta neki a koronát. A királyné pedig László fiát, aki akkor három hónapos volt, Székesfehérvárra vitte, és ott ünnepélyesen megkoronáztatta. De alighogy vége lett a szertartásnak, már futásnak is eredt a gyülekezet, mert Ulászló hadai veszedelmesen közeledtek.
Amikor menekülésre került sor, a királyné a koronát a csecsemő király bölcsőjében rejtette el. Útközben megszálltak a Mihályi-kastélyban, amely Kapuvár mellett állt.
A királyné fel-alá járt a kastélyban, hol az egyik, hol a másik ablakhoz futott, mert félt az üldözőktől. A koronát sem merte magánál tartani. De ugyan hova rejtse? Végre meglátott a kastély kapuja mellett -egy fűzfát, annak az odvába rejtette a koronát. Erősen meghagyta Ladányinak, a kastély urának, hogy jól ügyeljen, de maga sem aludt az éjjel, egyre csak azt leste, megvan-e még a korona.
Reggel megint elrejtette a csecsemő bölcsőjében, és magával vitte külföldre. De III. Frigyes császár, aki látta a királyné szorult helyzetét, csak kétezerötszáz forint zálogdíjat adott a koronáért. Bezzeg amikor Mátyás király vissza akarta váltani, akkor hát hetvenezer forintot követelt érte. De mit lehetett tenni ? A koronát drága áron kiváltották, s a következő esztendőben az agg Széchy Dénes azzal koronázta meg az ifjú Mátyás királyt.
 

SzalayLászló álltal

Isván Király ítélete